Kémiai matematika gyakorlat

Kémia BSc és MSc hallgatók számára

2017 őszi félév

A tárgy teljesítésének feltételei

Gyakorlati jegyet a félév során írt két zárthelyi dolgozat alapján kapnak a kollégák. A gyakorlati jegy megszerzésének feltétele, hogy
  • mindkét ZH eredménye legalább 50%.
A jegy kialakításának részletei az egyes gyakorlatokon eltérhetnek. A gyakorlati foglalkozásokon röpdolgozatokra és házi feladatokra lehet számítani. Ezek a gyakorlatvezető által hirdetett módon befolyásolják a félév végi jegyet.

Azok a kollégák, akik a követelményeket teljesítik, a félév végén a gyakorlat vezetőjétől megajánlott jegyet kapnak. Aki valamilyen okból nem szerez megajánlott jegyet, a félév végén javító zárthelyi dolgozatot írhat. Ezzel a dolgozattal javíthat az is, aki kapott megajánlott jegyet, de azzal elégedetlen. A javító ZH-ra egy alkalommal kerül sor, ennek időpontját az előadáson egyeztetik a kollégák.

Elégtelen gyakorlati jegy esetén gyakorlat UV jegy szerezhető a vizsgaidőszakban egy alkalommal iratott UV zárthelyi dolgozat alapján.

A gyakorlat gyenge előfeltétele a kémai matematika előadás. Az egyestől különböző gyakorlati jegy a vizsga sikeres teljesítése után kerül bejegyzésre a Neptunban.

Segédletek a gyakorlat anyagának elsajátításához

Elméleti összefoglalók, példákkal (írta Szekeres Zsolt)
Ideiglenes Példatár
Csoportelmélet a kémiában
Hasznos linkek

A gyakorlati csoportok ideje, helye és oktatója

hétfő, 8.00-10.00 Kémia Épület 058 Ruff terem    Margócsy Ádám
kedd, 10.00-12.00 Északi tömb 2.104    Mihálka Zsuzsanna    honlap

Információk a vizsgával kapcsolatban

English